A Napsugár óvoda óvodásainak munkáiból nyílik kiállítás a Városi Könyvtárban
2010.02.24
A 2010 március 04-én csütörtökön 16:00 órakor megnyíló kiállításnak a gyermekkönyvtár ad otthont. A megnyitón a Weiner Leó zeneiskola növendékei is közreműködnek. Megnyitó beszédet mond Varga Zoltán a Városi könyvtár igazgatója. Forrás: FM 20.21
Idén újra lehet pályázni a vidékfejlesztési programból falunapok és vidéki rendezvények lebonyolítására
2010.02.24
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságaként a települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatása, a kistérségi vagy térségi együttműködések ösztönzése, a közösségi élmény és összetartozás erősítése, a települések megtartóerejének növelése céljából megvalósuló programokat támogatja. Az önkormányzatok és azok intézményei, nonprofit szervezetek, illetve magánszemélyek önállóan és együttműködve is pályázhatnak, a benyújtási határidő február 26-a. A rendezvények lebonyolításához pályázónként 500 000 forint + ÁFA összegű támogatás nyerhető el, de a pályázók választhatnak a minisztérium aktuális kínálatában szereplő 25 perces kulturális műsorokra is. Forrás: FM 20.21
Újabb képviselő-testületi ülés
2010.02.17
Ma újabb képviselő-testületi ülésen próbálnak a legégetőbb kérdésekben döntést hozni a Szigetvári önkormányzat képviselői. A hétfői napon Dr. Rodek Gyula alpolgármester berekesztette a tanácskozást, miután a képviselőtestület 8:8 arányú szavazással nem hozott döntést a kórház vagyongazdálkodásának megoldására létrehozni akart gazdasági társaság megalakításáról. Az alpolgármester ma 14:00 órára hívta össze újra a testületet azzal az ultimátummal, hogy amennyiben ezen az ülésen sem születik döntés a kérdésben, a város kezelhetetlen anyagi helyzete miatt törvényi kötelességének eleget téve bejelenti az adósságrendezési eljárás megindítását. Ezt a város adósságállományának kezelhetetlenségével indokolta. A képviselőtestület ez idáig nem tárgyalt a város költségvetésének tervezetéről sem, holott erre február 15-ig törvényi kötelezettsége lett volna, ezáltal veszélybe került a 2010 évi költségvetés utolsó törvényi hatálynapig történő elfogadása, ami veszélyezteti a város működését. Forrás: FM 20.21
Folytatódik az „éjszakai sport” Szigetváron
2010.02.16
A program a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület szervezésében a „Zöld Zebra” elnevezésű ifjúsági közösségépítő projekt részeként kínál rendszeres sportolási lehetőségeket. Február 19-től péntek esténként 20:00 órától asztalitenisz, sakk, csocsó, dominó várja az érdeklődőket a Vigadó Kulturális Központban. Forrás: FM 20.21
Forradalmi kiáltványban hívják történelmi vetélkedésre a szigetvári gyerekeket
2010.02.16
A város, valamint a Szigetvári Kultúr- És Zöld Zóna Egyesület közös szervezésében megvalósuló „forradalmi programok” az 1848. március 15-i események mélyebb megértését teszik lehetővé a diákok számára. A középiskolások egy előre megadott kölcsey és egy szabadon választott forradalmi témájú művel, versmondó versenyen mérhetik össze tudásukat, valamennyi szigetvári iskola egy-egy 5 fős csapatot indíthat el a forradalmi napi vetélkedőn, míg a Zöld Zebra program részeként működő „STÁB média Klub” közreműködésével az 1848. március 15-i eseményekről szóló tudósítást készíthetnek el a résztvevők. A március 15-i városi ünnepi programok részeként zajló versenyekre jelentkezőknek egy hónap felkészülési idő áll rendelkezésre. A forradalmi csapatok az esemény zárásaként március 15-én 16:00 órakor a Vigadó téren gyűlnek egybe az ünnepélyes eredményhirdetésre, ahol a legjobban teljesítők értékes díjazásban részesülnek. Forrás: FM 20.21
Rendőrségi közlemény
2010.01.28
Január 29-én 11 órától a szigetvári Turbéki temetőben kerül sor Paizs József Szigetvár Város Polgármesterének végső búcsúztatására. A Szigetvári Rendőrkapitányság felhívja a temetésre érkezők figyelmét, hogy a 67-es számú út Szigetvárra vezető útszakaszán jelentős gyalogos- és járműforgalomra kell számítani. "Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a balesetek elkerülése végett fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek. Kérjük továbbá, hogy a temető környékén az alábbi parkolási rendet kövessék: A parkoláshoz a vásárteret vegyék igénybe, a temetőhöz vezető útra - a várhatóan nagy gyalogosforgalomra tekintettel - nem lehet behajtani. Értékeket, táskákat ne hagyjanak észrevehető helyen a gépkocsikban, a járműveket gondosan zárják, indítókulcsot ne hagyjanak benne! A Szigetvári Rendőrkapitányság és a Polgárőrség fokozott jelenléttel kívánja segíteni a gyalogos és gépjárműforgalom zavartalanságát, biztosítani a bűncselekmények elkövetésének megelőzését." Szigetvári Rendőrkapitányság Forrás: FM 20.21
Különjáratot indítanak Paizs József temetésére
2010.01.28
Szigetvár tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármesterét holnap 11.00 órakor a Szigetvári Turbéki Temetőben helyezik örök nyugalomra. A várható nagyfokú érdeklődés miatt ma délelőtt a szervezők és a rendőrség munkatársai helyszínbejárást tartanak a temető biztonságos megközelítéséhez szükséges közlekedésbiztonsági intézkedések meghatározása érdekében. A helyszínbejárás eredményéről 12.00 óráig ígértek részletes tájékoztatást. Annyi már most tudható, hogy január 29-én pénteken 10.00 órakor a Szent István lakótelepről 10.15-kor pedig az autóbusz pályaudvarról különjárat indul a Turbéki Temetőhöz, mely díjmentesen szállítja az utasokat. A szervezők kérése, hogy a Szigetváriak lehetőség szerint gyalogosan illetve a különjárat igénybevételével közelítsék meg a temetőt.Forrás: FM 20.21
A szigetvári Bódi Focisuli az idei évben is megrendezi hagyományos alapítványi bálját
2010.01.27
Az intézmény évek óta igyekszik jó kapcsolatot ápolni a focista növendékek szüleivel. Együttműködésük eredménye az évről – évre megvalósuló alapítványi bál, melyet az ezúttal is a Flórián Rendezvényteremben tartanak meg február 13-án. Forrás: FM 20.21
Tegnap ülésezett a Közkincs Kerekasztal Szigetváron
2010.01.27
A kulturális ágazat területén működő és feladatot vállaló társadalmi szereplőket, szakembereket tömörítő szervezet 2008.-ban alakult azzal a céllal, hogy a településfejlesztési stratégia részét képező kulturális fejlesztések irányvonalát pontosan meghatározva, közös tervezéssel, előkészítő és elemző munkával és cselekvéssel segítse a térség fejlődését. Az ülés témáját a kerekasztal 2009. évi működésének összefoglalója, a 2010. évi kistérségi programnaptár összeállítása alkotta. A rendezvényen Minorics Tünde etnográfus „ Farsang” című előadását hallgathatták meg a résztvevők. Forrás: FM 20.21
A hétvégén folytatódik a VI. Dél-Zselic Kupa nemzetközi labdarúgó utánpótlás torna
2010.01.27
A "Kell egy csapat" Alapítvány, valamint a Kapronczai Focisuli szervezésében megvalósuló rendezvényre a Ferencváros, Nagykanizsa, Dombóvár, Tolna, Baja, Szekszárd, PMFC, PVSK csapatain kívül horvát vendégcsapatok is érkeznek. Szombaton 8:00 órától kezdődnek az U-11-es (1999-2000-ben születettek) korcsoportok selejtezői és vasárnap a középdöntőkkel, helyosztókkal folytatódik a rendezvény. A torna döntőjére vasárnap 17:35 órakor kerül sor. A rendezvény során a szervezők megemlékeznek a torna fő támogatójáról, a Szigetvár-Dél-Zselic TKT elnökéről, a tragikus hirtelenséggel elhuny Paizs Józsefről. Forrás: FM 20.21
Virágokkal és gyertyákkal emlékeznek Paizs József polgármesterre Szigetváron
2010.01.26
A városháza előtt felállított emlékhelyre folyamatosan érkeznek az emlékezők, akik virágokkal és gyertyákkal tisztelegnek a város tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármestere előtt. Az emlékhelyet tegnap délután Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is felkereste. A mai napon 16:00 órakor az MSZP szigetvári szervezete tart megemlékezést a városháza előtt. A város elhunyt polgármesterét a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja az MSZP Baranya Megyei Szervezete és Szigetvári Területi Szövetsége saját halottjának tekinti. Paizs Józsefet január 29-én pénteken 11:00 órakor kísérik utolsó útjára és helyezik örök nyugalomra a Turbéki temetőben. Forrás: FM 20.21
Elhunyt Paizs József polgármester, országgyűlési képviselő
2010.01.25
Vasárnap délután otthonában lett rosszul és a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni Szigetvár polgármesterén. Paizs József 1954. október 5-én született, Nős, két gyermek édesapja volt. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán 1977-ben szerzett mezőgazdasági üzemgazdász, üzemmérnöki diplomát. 1987-ben mérlegképes könyvelői szakvizsgát tett, majd 1995-ben a Nemzetközi Bankárképző Központ Budapest és Budapest Közgazdaság Tudományi Egyetemén szerezte meg másoddiplomáját pénzügyi szakközgazdász szakon. 1990-től Patapoklosi, 2002-től Szigetvár város polgármestere volt. 1990-től a Baranya Megyei Közgyűlés tagjaként is dolgozott rendes és külső szakértőként. 2002-től a közgyűlés Területfejlesztési, Informatikai és Foglalkoztatási Bizottságának elnöke volt. 1996-tól A Szigetvár- Dél-Zselic Területfejlesztési Társulás elnöki tisztségét is betöltötte. A 2006. évi országgyűlési választásokon Baranya megye 7. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól a mezőgazdasági bizottság tagja lett. Forrás: FM 20.21
Tanoda indult Somogyapátiban
2010.01.18
Az iskolán kívüli foglalkozások keretei között működő tanoda program halmozottan hátrányos helyzetű diákok számára nyújt segítséget. A tanoda célja, hogy a résztvevő diákok tanulmányi előmenetele és továbbtanulása szempontjából fontos tantárgyak ismereteit délutánonként zajló órarend szerinti foglalkozások alkalmával bővítse. A tanodába felvételt nyert diákok órarendjében az anyanyelvi és idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése, a természettudományok és társadalomtudomány körébe tartozó tantárgyi készségek fejlesztése, tanulás módszertani és vizuális készségfejlesztés szerepel. Ezen kívül diák újságírás, drámapedagógia és pályaválasztási ismeretek is szerepelnek a tanrendben. A január 11-én elindult foglalkozásokon 20 fő vesz részt, közülük 15 tanuló tekinthető halmozottan hátrányos helyzetűnek. Forrás: FM 20.21
Sikeresen zárult a TRANSIT foglalkoztatási program Szigetváron
2010.01.18
Hivatalos záró rendezvénnyel ért véget az a projekt amelynek segítségével 29 fő veszélyeztetett munkanélküli foglalkoztatása valósult meg. Az Új Magyarország fejlesztési terv által támogatott program a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület szervezésében olyan különösen veszélyeztetett célcsoportoknak nyújtott magas szintű szakmai ismereteket akik nehezen megközelíthető településeken élnek ,gyermekeiket vagy idős hozzátartozóikat gondozzák, illetve megváltozott munkaképességgel vagy alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek. A tíz hónapos tanfolyam során a résztvevő 36 főből 29-en három szakmában sikeres OKJ-s szakképesítést szereztek. Az önálló boldoguláshoz az elméleti oktatás mellett tréningekkel, egyéni fejlesztéssel, közösségépítő szabadidős programokkal is segítséget kaptak. A program sikerét egyértelműen alátámasztják azok a tények, hogy az elsajátított új szakma birtokosai jelenleg is munkában állnak. Forrás: FM 20.21
A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendhagyó ünnepi programsorozatot rendeznek Szigetváron
2010.01.18
Január 18-án 17:00 órai kezdéssel a Városi Könyvtárban Pálfy Margit színművész „Annak, aki szeret” című előadóestjén ismert magyar költők versei és Latinovits Zoltán írásai hangzanak el. Január 22-én a Zeneiskolában kerül sor a Városi Címer plakettek átadására. A rendezvényen közreműködnek a Weiner Leó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai és növendékei és a Dél –Zselic Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola diákjai. Az este során ünnepi köszöntőt Kolics Pál Címzetes Igazgató. A program Weiner Leó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Szigetvári Várbaráti Kör és a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület szervezésében valósul meg. Forrás: FM 20.21
Mától folytatódik Szigetváron a Biblia és régészet című vetítéssel kísért előadás-sorozat
2010.01.11
A március 8-ig tartó rendhagyó előadások során újabb bibliai helyszínek és történések kapcsolatát ismerhetik meg az érdeklődők. Mózes történetén keresztül Egyiptom bibliai arca, Dávid királynak és utódainak valamint a Babiloni fogságnak a történetén keresztül Jeremiás kora tárul fel az előadások során. Február végén, március elején a Jézus személyéhez köthető helyszínek történelmi forrásainak bemutatásával, majd az apostolok korának és az első keresztények missziójának ismertetésével zárulnak a Városi könyvtárban megrendezett előadások. Forrás: FM 20.21
Alapítványi Bállal köszöntik az újévet az Istvánffy Miklós Általános Iskolában
2010.01.11
Az intézményben működő gyermekvilág alapítvány évek óta jó kapcsolatot ápol az iskolában tanuló gyermekek szüleivel. Együttműködésüknek köszönhetően rendezik meg idén is az iskola jótékonysági alapítványi bálját. A január 16-án 19:00 órakor kezdődő alapítványi bál részleteiről az Istvánffy Miklós Általános Iskola titkárságán kaphatnak részletes tájékoztatást az érdeklődők. Forrás: FM 20.21
Böllérnapot szerveznek a Szigetvári vár tövében
2010.01.07
Január 30-án a vár keleti oldalán található parkolóban mérik össze tudásukat azok az önkéntesek, akik január 22-ig a Vigadó Kulturális Központban jelentkeznek a versenyre. A böllérnap során arra keresik a választ a szervezők, hogy kik készítik a legjobb disznótoros ínyencségeket Szigetváron. A szigorúan ellenőrzött körülmények között zajló versenyen 3-5 fős csapatok vehetnek részt. Feladatuk, hogy a rendelkezésükre álló nyolc kilogramm disznóhúsból kolbászt és hurkát, vagy egyéb disznótoros ételeket készítsenek. A verseny legjobbjai értékes díjazásban részesülnek. Forrás: FM 20.21
Jelenleg is folyamatos a havazás Szigetváron
2010.01.06
Az enyhe időjárás miatt előfordulhat, hogy havas eső esetleg ónos szitálás váltja a havazást. A Kisváros nonprofit Kft. munkatársai már a hajnali órákban megkezdték a járdák és utak tisztítását. Mivel eddig nem halmozódott fel nagyobb mennyiségű hó az utakon, jelenleg só szórással folyik járhatóságuk biztosítása, és a járdákat is folyamatosan takarítják a munkagépek. Amennyiben a lehullott hó mennyisége indokolja, azonnal elindulnak az utak tisztántartására jelenleg is készenlétben álló hókotró gépek. Mondta el Bein Mihály a Kisváros Nonprofit kft ügyvezető igazgatója. Forrás: FM 20.21
Nemzetközi galambkiállítást rendeznek Szigetváron
2010.01.06
A január 08 és 10-e között megtekinthető kiállításnak, a város sportcsarnoka ad otthont. A szakmai körökben elismert, rangos eseményt a Magyar King Klub rendezi meg. A galambkiállításon 63 horvát, román szlovák, cseh, osztrák és magyar tenyésztő, több mint 700 galambját vonultatják fel a szervezők. A kiállítás fővédnöke Paizs József országgyűlési képviselő, Szigetvár polgármestere. Forrás: FM 20.21
Névnap
Ma 2010. 9. 6, hétfo, Zakariás napja van.
Holnap Regina napja lesz.
Zene
Hallgassa a Perfect együttes dalait
info vonal:30/664-8541
Zene lejátszása
Zene lejátszása új ablakban
h i r d e t é s
hirdetés